Óvodánkról:
1976 szeptemberétől fogadjuk a gyermekeket. Viszonylag csendes, a forgalomtól távolabb eső lakótelep környezetében helyezkedik el épületünk. Közvetlen közelünkben bölcsőde és iskola is található.
Óvodánk 8/9 csoportos, nagy udvarral. A csoportokat állatjelekkel különböztetjük meg, a gyerekek is biztonságosabban tájékozódhatnak.
A 2011/2012-es nevelési évben még mindig csoportszobaként működik tormatermünk, a III.ker-i önkormányzat kérésére.
A gyermekek testi nevelését a csoportszobákban, az udvaron, és az erre célra kissé átalakított udvari kijáróban oldjuk meg.
Óvodánk dolgozói mindenkor a gyermekek érdekeit tartják szem előtt, fontos számunkra: a gyermekek érezzék jól magukat nálunk. Természetesen a szülők is jó érzéssel “hagyják” itt gyermekeiket!
Szeretetteljes, érzelmi biztonságot nyújtó légkörben, a családdal szorosan együttműködve, a családi nevelésre építve, az életkori sajátosságokat, az egyéni fejlődési ütemet figyelembe véve segítjük elő a gyermeki személyiség fejlődését, kibontakoztatását, kiegészítve a környezettel való együttélésre neveléssel.
Rendszeresen szervezünk csoportjainkban játszódélutánokat a szülők, nagyszülők, testvérek számára, sőt az óvodai ünnepek előtt (karácsony, húsvét, búcsúzás) a szülőkkel együtt készülődünk, ajándékokat készítünk.
Elnyertük a ZÖLD ÓVODA címet, mindennapjaink és helyi programunk is tükrözi a környezethez való viszonyunkat.
2009 őszétől a Vackor ovi tagóvodája lettünk, a “Mókus”-ság megőrzésével.
Udvarunk
Udvarunk gyermek és környezetbarát, szemléletünkről eredményeinkről az egyesület oldalán olvashatnak bővebben.
Hatalmasra nőtt fáink, az óvónők és a szülők által közösen kialakított virágos kertjeink barátságossá teszik udvarunkat.A növények gondozásában a gyermekek is örömmel részt vesznek. Környezetünkben többféle kismadár és egyéb apró állat talál otthonra. Életüket figyelemmel kísérhetik a gyermekek, télen is etetik, gondozzák őket.
Csoportszobáink
Szobáink tágasak és jól felszereltek, a gyermekek igényeit kielégítik. 9 óvodai csoportunkban 25 – 26 fős gyermeklétszám van jelenleg. Minden csoportnak van saját öltözője és mosdóhelyisége is.(Kivéve a tornateremben működőt, ők a szomszédos csoport fürdőszobáját közösen használják..) Csoportonként 2 óvodapedagógus és 1 dadus foglalkozik a gyermekekkel.
Nevelési – oktatási programunk
Gyermekeink ismeretszerzése, tevékenykedtetése projekt módszer “használatával”, és a szülők bevonásával történik.
Több oldalról közelítünk meg egy-egy témát, versek, mesék, énekek, kézműveskedés, kommunikációs és drámajátékok alkalmazásával.
Közvetlen környezetükkel (természeti-társadalmi) is megismerkednek (állatok, növények, közlekedés, évszakok változásai).
Különböző ábrázolási technikák segítségével fejlődik kézügyességük, szépérzékük és önkifejező készségük.
A ismeretszerzés jellege az óvodában folyamatos, az egész óvodai életet átszövő, játékba integrált tevékenység.
Óvodánk rendszeresen fogad pedagógus csoportokat külföldről (német, dán, finn, japán), akik nagy megelégedéssel vesznek részt bemutató foglalkozásokon, általában az ének-zenei nevelés területén. (Kodály módszer)
Környezetismereti tevékenységeink:
Óvodai programunk a környezet megismertetésére, megszerettetésére és védelmére épül.
Feladatunk a gyermek érzelmi beállítódására építve a közvetlen természeti és társadalmi környezet értékeinek megismertetése és megszerettetése. Több éve sikeresen pályázunk a Környezetvédelmi Minisztérium pályázatain. Az elnyert támogatások segítségével közös családi programmá tudjuk tenni a “természet zöld jeles ünnepeit”, melyek az óvodás korosztályhoz is közel állnak.
- Állatok napja október 4.
- Föld napja április 22.
- Víz világnapja március 22.
- Madarak és fák napja május 10.
Ezekhez a jeles napokhoz egy-egy családi játszódélután, vagy közös hétvégi családi kirándulás tartozik. A programsorozat hagyománnyá vált . A játszódélutánokon mindig van egy családi totó, mely inkább az ismeretszerzést szolgálja, mint a tudás ellenőrzését. Készül közös alkotás és egyéni munka is, mely minden esetben hazavihető.
A családi kirándulások keretében jártunk már: az Állatkertben, a Szemlőhegyi barlangban, a Gellérthegyi víztározóban, a Vácrátóti arborétumban, az Agárdi madárvártán, Esztergomban a Duna múzeumban is.
Sok éve működik óvodánkban az ún. Madárovi program is, mely a Madártani Intézet munkatársainak közreműködésével történik, és hazánk madár és állatvilágának megismertetése, “közel hozása”, valamint az állatok védelmére nevelés a legfőbb célja.
Új pályázatunk: “Madárbarát Kertprogram”, ezt a Madártani Egyesülettel közösen szervezzük.
Óvodánk fontos feladatának tekinti a környezetvédelmet!!!
A Föld napjához kapcsolódóan régebben papírgyűjtő akciót szerveztünk a csoportok között, mostanában tavasszal virágvásárt rendezünk. Családi “munkadélutánt” is szoktunk szervezni, ilyenkor a szülők, gyermekek és óvodai dolgozók közösen takarítják az udvarunkat és az óvodánk közvetlen környékét, valamint virágokat is ültetünk.
Munkatársaink
18 óvodapedagógusunk felsõfokú végzettségû, közülük néhányan 30 éve dolgoznak a “Mókus”-ban. A hatékonyabb nevelőmunka érdekében rendszeresen fejlesztjük ismereteinket – pl. individuálpszichológia, drámapedagógia ,szociálpedagógia, fejlesztőpedagógia ,környezetismeret, …
Óvodánkban logopédus, pszichológus és fejlesztőpedagógus segíti munkánkat. Körzetünk védőnőjével is szoros kapcsolatban vagyunk. 9 kiváló dadusunk, konyhai dolgozónk és az óvoda titkára is hozzájárul sikereinkhez.