Ovi hírek

17 jan 2012

Farsangi gondolatok – www.lurkovilag.hu

Óvodáink hagyománya szerint minden évben sor kerül a Farsang megünneplésére, a gyermekek nagy örömére. Ez a rendhagyó nap remek alkalom minden kis óvodás számára, hogy a szívéhez legközelebb álló mesehősének vagy éppen kedvenc állatkájának öltözzön be. Az alábbi írásunkban összegyűjtöttük, hogy mivel és hogyan készülődhetünk kisgyermekünkkel a farsangra, hogy ez által elkerüljük a kapkodást.

  • Először is érdeklődjünk az óvodában, hogy mikor és milyen formában tartják a Farsangot. A szokások óvodánként változnak, amihez igazodnunk kell. Gyakran kis- és középső csoportban például csak egy állatos maszkot kérnek az óvónők, megkönnyítve ezáltal a kicsik beöltözését.
  • Farsang időszaka Vízkereszttel (január 6.) elkezdődött, így már kezdjünk el gyermekünkkel is beszélgetni a Farsangról, és természetesen arról, hogy minek öltözne be szívesen. Itt két eset szokott lenni: vagy nagyon sok ötlet közül kell kiválasztanunk az igazit, vagy pedig ötlet nélkül ülünk, mert gyermekünknek semmi nem tetszik. A titok nyitja, hogy hagyunk időt a jelmez kitalálására. Meglesz az eredmény!
  • A jelmezötlet birtokában kezdjük el tervezni a megvalósítást. Milyen kellékek kellenek hozzá? Milyen meglévő ruhák átalakítása? Esetleg mit kell rövidáru boltból beszereznünk? Itt is az idő a legfontosabb tényező, hogy ne utolsó nap kezdjünk el kapkodni.
  • A jelmez készítése során tartsuk szem előtt, hogy:
    - biztonságos legyen,
    - könnyű legyen a fel- és levétele
    - kényelmes legyen a viselete: ne legyen se túl szoros, se túl meleg
  • Ha már időt szánunk a jelmezkészítésre, akkor érdemes tartós darabot létrehoznunk, ami aztán egész évben kedvenc kellék lehet az otthoni játékok során is.
  • A készítésbe vonjuk be gyermekünket is, így már az előkészületek is remek szórakozást jelenthetnek.
  • Amikor elkészült a jelmez, a gyermekek már szívesen játszanak benne otthon is, ami nagyszerű dolog! Így megszokják, megszeretik, és már, mint egy ismert játék vihetik magukkal az óvodába, Farsang napján.

A Farsangi készülődéshez összegyűjtöttünk számos receptet, mondókát és hagyományt, ami  Farsangi összeállításban olvasható.

Lengyel Katalin írása.

ÉRDEMES ezt a honlapot látogatni, sok érdekes információ található az óvodák életéről, gyermekeinkről…. :-)

Hozzászólás írása